Luxemburgon innen és túl: na, milyen volt Anglia?

Itt vagyok újra az angliai mesével (már biztos mindenki tűkön ül :)), akkor következzen a második rész! De előtte még valami, amit az előző cikkből méltatlanul kifelejtettem. Hogy mennyire hálás vagyok Darrylnak ezért az egész szervezésért. Jobb vendéglátót el sem tudtam volna képzelni. Oké, maga az útvonal neki is új volt, de akkor is ő volt a helybeli, és a túrát gyakorlatilag órára lebontva megtervezte, minden apróságra gondolva, foglalásokkal együtt, és mindenféle egyéb látnivalót is beiktatva, hogy tényleg a lehető legtöbbet láthassam, megtapasztalhassam Cornwallból. Ez maradéktalanul sikerült is, így ez a túra is biztosan felejthetetlen emlék marad. Ilyen szervezés mellett esély sem maradt arra, hogy valami félresikerüljön, az egész túra tényleg pontosan a tervek szerint zajlott le.

Ez már nem mondható el az én szervezésemről :) És nem apróztam el, mert tényleg egy kapitális hibát sikerült elkövetnem. Zsuzsival egy szombati napra beszéltük meg a találkozót, amikor is Darryl lepasszol engem valahol Stonehenge közelében, ahol az első szállásunkat foglaltuk egy farmházban. Igen ám, csakhogy mi a túrát már pénteken befejeztük :D Azóta sem tudtuk megfejteni, hol ment félre ez az információ, mindenesetre ez azt jelentette, hogy hirtelen lett egy üres napom. Amitől a legkevésbé sem estem pánikba, inkább felvillanyozott a lehetőség, hogy akkor gyorsan keressünk valami érdekes célpontot a találkahely közelében, ahol érdemes eltölteni egy napot. Amúgy is szeretek egyedül utazni és szemlélődni, na meg átállásnak is jó volt a két társas program között.

A választásom Salisbury-re esett. Foglaltam is rögtön szállást, aztán a túra végeztével Darryl volt olyan kedves, hogy egészen házig fuvarozott. A "ház" pedig nem akármilyen ház volt ám, a Sarum College teológiai főiskola patinás műemléképülete, közvetlenül a katedrálissal szemben. Itt foglaltam egy kollégiumi jellegű szobát, de azt teljes luxussal, mert itt a zsebkendőnyi méretű szobához tartozott egy zsebkendőnyi méretű fürdőszoba is. Nagyon kedves és autentikus szálláshely volt, reggelinél az ebédlőben egy pap bácsi mellett ültem :)

Na de ne szaladjunk ennyire előre! Ahogy pénteken megérkeztem, rögtön el is indultam nézelődni. Először ámuldoztam egy sort az óriási katedrálisnál, döbbenetesen szép, ahogy kimagaslik a környezetéből a maga 123 méteres tornyával. Ez Anglia legmagasabb katedrálisa, ráadásul itt található a világ (egyik?) legrégebbi működő óraszerkezete és a Magna Carta négy eredeti példányának egyike. De úgy döntöttem, aznap még nem megyek be, hanem a szép esti fényeket kihasználva inkább alaposan bejárom az óvárost. Gyönyörű a főtér, és nagy örömömre az Avon folyócska is átszeli a várost (nekem valahogy egy városnézés mindig úgy kerek, ha van folyó is :)). Naplemente után hazaindultam, de előtte még el akartam sétálni a katedrális főbejáratához megnézni a nyitvatartást és egyéb infókat. Arra értem oda, hogy a biztonsági őr épp magyaráz valamit egy turistának, amiből csak azt hallottam ki, hogy "Radiohead tribute concert". Persze rögtön felkaptam a fejemet, és hamarosan kiderült, hogy egy koncertsorozat részeként (amit angliai katedrálisokban adnak elő) épp aznap este, sőt abban a pillanatban is zajlik ez a koncert, áthangszerelt Radiohead-számokkal. Rögtön kérdeztem, vehetnék-e jegyet, mert szívesen bementem volna, de persze rég teltházas volt, 1100 ember ült odabent. Szóval ebben maradtunk, aztán még beszélgettünk, hogy mi járatban vagyok, meséltem a cornwalli túrát is, és egyszer csak az őr előállt azzal, hogy akkor ő bevinne csak úgy. Leesett az állam, tényleg abszolút nem nyomultam, ő ajánlotta fel. És nyilván örömmel éltem a lehetőséggel :) Így a hátsó sorokban megbújva végighallgathattam a koncert hátralevő részét, még akkor több mint egy óra volt hátra belőle. Hatalmas élmény volt, nagyon szépen szóltak a dalok a katedrális akusztikájával, a sejtelmes sötétségben, fényjátékokkal tarkítva. Mit mondjak, erre végképp nem számítottam. De már sokadjára tapasztalom, hogy ha utazásnál csak úgy "sodródom", mindenféle tervek nélkül, csak úgy megyek, amerre épp kedvem tartja, beszédbe elegyedem emberekkel, meg úgy általában csak engedem történni a dolgokat, abból nagyon jó élmények tudnak születni. (Ha úgy vesszük, az idei utazásaim is mind ennek köszönhetők, hogy tavaly elmentem a Pireneusokba és ott megismertem ezeket a nagyszerű embereket, akiket aztán idén meglátogattam, és akikkel remélhetőleg hosszú távon is barátok maradunk.) Szóval érdekes dolog ez, számomra ez az utazás legjobb része :)

Másnap aztán tényleg bementem a katedrálisba, és jó két órát töltöttem odabent (nagyon ötletesen úgy oldották meg a látogatást, hogy a prospektusban mindenféle "feladatok" voltak, hogy az egyes állomásokon milyen infót kell megkeresni, milyen részletekre figyelj stb.). Ráadásul volt akkora mázlim, hogy pont akkor volt egy bemutató, ahol működésbe hozták az óraszerkezetet (ez heti háromszor van, hogy kíméljék az órát, elvégre nem mai darab szegényke, a 14. században készült, de ahhoz képest nagyon jól tartja magát). Megnéztem a Magna Cartát is egy gondosan lesötétített kis lyukban, és egy teljes helyiséget szenteltek a kiállításnak, ahol bemutatták a dokumentum történelmi jelentőségét. Még ilyen sok időt nem töltöttem katedrálisban :) Utána még maradt pár órám egy nagyobb kört tenni a "kisvárosiasabb" részeken a folyó mentén, itt már a természethez, az élővilághoz is kicsit közelebb lehetett kerülni. Közben Zsuzsival beüzemeltük a forródrótot, néztem buszt, majd visszagyalogoltam a koleszhoz, felszedtem a nagy hátizsákomat (tök rendesek voltak, egész napra vállalták a cuccom őrzését), és a busz jó tíz perces késéssel meg is érkezett. Cserébe aztán hajmeresztő sebességgel vágtatott keresztül az angol vidéken, és a sofőr külön megállt annál a bekötőútnál, ahol be kellett sétálnom a szálláshoz. Mondtam már, hogy szeretem Angliát? :)