újra zúzás!

Na, hát ezt a posztot már január táján kedvem lett volna megírni, de óriási önuralommal úgy döntöttem, hogy még várok vele (és a babonás énem azt mondja, hogy még most se írjam meg :)) Szóval bizonyos jelek arra utalnak, hogy talán most lehet némi esélyem arra, hogy visszatérjek a korábbi intenzív sportoláshoz. Ugye ez így kellően óvatos megfogalmazás?

A mozgás mindig is (vagy mondjuk úgy, fiatal felnőttkorom óta) elég fontos része volt az életemnek. Mindig sportoltam valamit (változó volt, hogy mikor mit), de ezt folyamatosan beárnyékolta, hogy eléggé hajlamos vagyok a sérülésekre. Most senkit nem fárasztanék a hosszadalmas kórtörténetemmel, de alapvetően két dolog játszik szerepet ebben. Az egyik, hogy van egy (szerintem örökletes) hajlamom az alsó háti problémákra, diagnózisom egyelőre kezdődő artritiszről van. A másik pedig, hogy tíz éve rommá törtem a bokámat, és az évek során, ahogy várható volt, ennek szépen kialakultak a hosszú távú hatásai is (aszimmetriák, ellenoldali fájdalmak, rossz mozgásminták). Ezekkel azért együtt lehetett élni, de az utóbbi pár évben eléggé megszaporodtak a nyűgjeim, és legalább két éve nem tudtam normálisan sportolni. A szemfülesekben persze itt joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mi volt ez az egész a Pireneusokkal :D, ennek pedig az az oka, hogy ha valami komoly fizikai kihívást kell teljesítenie az embernek, az agy hihetetlen dolgokra képes: egyszerűen blokkolja a tüneteket (de később ennek nyilván megfizettem az árát). Főleg a futás hiánya fájt iszonyúan az elmúlt években. Nem tudom, én valamiért mindig a futáshoz kötöm azt, hogy éppen "normálisan" élek-e, jól vagyok-e (és ezt a gondolkodást, meg az ilyen elvárásokat sürgősen ki kellene irtanom magamból, hiszen az élet annyi mindent produkálhat).

Szóval a nagy túrám után úgy döntöttem, hogy komolyabban is kézbe veszem az ügyet. Eddig jellemzően kétféle dolgot tettem: vagy nem vettem tudomást a bajokról és csakazértis vadállat módjára sportoltam tovább, vagy pedig teljesen leálltam, totál elkeseredtem, meg vártam a csodát. Meglepő módon egyik stratégia sem vált be :) Szerintem egyszerűen nem hittem benne, hogy az erősítés meg a nyújtás tényleg érdemben csinál valamit. Most annyi a változás, hogy október óta összeszedtem magam és elkezdtem ezeket elég tudatosan csinálni, és most úgy tűnik, mintha tényleg lassan javulna a helyzet. A nagy katarzis pedig tegnap ért a gyógytornásznál (tudjátok, aki egyben edző is). Azt mondta, hogy készen állok újrakezdeni a futást. Tudjátok, hogy több év kihagyás után ez most mennyit jelent nekem? Nem is tudok erre mást mondani, csak hogy úristeeen! :D Jó, persze ennyi küszködés meg csalódás után megtanultam már szkeptikus lenni, szóval nem akarok itt túlzottan belelkesülni, de most éppen elég biztató a helyzet. Majd egyszer azt is leírom, hogy miket szoktam mostanában sportolni (ha még pár hónap múlva is jól leszek :))

Addig is néhány kép az utóbbi egy-két hétből, végre úgy igazából beütött a tavasz és voltunk itt-ott túrázni, meg persze eljött a várva várt teraszozás ideje is (aztán a jövő héttől jön a lehűlés meg az eső, de erről most nem beszélünk :))

  

A kedvenc fám (mármint a szomszédé :)) teljes pompájában

Környékbeli erdő

Müllerthal - a helyiek "kis Svájcnak" becézik :)

18,5 km bő négy óra alatt - és a motiváció :)