Luxemburgon innen és túl: ... és az olasz felvonás :)

Röpke hatnapos késéssel elmesélem még gyorsan az olasz utat is (itthon persze megint elkapott a gépszíj, meg utol kellett érnem magam a teendőimmel, miután hazaértem).

Nem voltam biztos benne, mennyire jó ötlet még Olaszországot is felfűzni az utazásra (mármint hogy nem lesz-e ez így kicsit túl sűrű), de aztán nem bántam meg. A budapesti pörgés után pont erre volt szükségem :) Akik tavaly követték a blogot, talán emlékeznek, hogy Giuliát még nyáron, a Pireneusokban ismertem meg, és őt látogattam meg most. Északon, a hegyekben él egy picike faluban, ami annyira picike, hogy tulajdonképpen egy falunak az "alfaluja", ahol a helyi boltos Whatsapp-csoportban tudatja a közösséggel, ha változik az aznapi nyitvatartás :) Az itteni dialektus elég egyedi (konkrétan a kontinenst sem tudtam volna megmondani, ha csak úgy hallom őket), de ez nekem végül is tökmindegy volt, mert eleve olaszul sem tudok :D Viszont az emberek nagyon kedvesek. Az egyik nap egyedül feltúráztam egy kis kápolnához, és egy szembejövő bácsi megszólított, aztán a nyelvtudásom nyilvánvaló hiánya sem tartotta vissza egy kis "beszélgetéstől", amelynek során megtudtam, hogy járt Sopronban :)

Érdekes volt ez a látogatás azért is, mert Giuliával a tavalyi túrámon összesen csak kétszer pár órát töltöttem együtt (és utána is elég ritkásan beszéltünk üzenetben), de az már ott is látszott, hogy eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Ez pedig most még inkább beigazolódott :) Ő amúgy elég komoly dolgokat művel, többek között túrasí-oktató, tavaly a Pireneusokban a HRP nevű "fenti" útvonalat teljesítette (amihez nekem nem volt merszem), most a jövő héten pedig megy Svédországba, ahol 600 kilométert tervez megtenni északon, a Kungsleden útvonalán, gyakorlatilag a semmi közepén síléccel és a maga mögé kötött szánnal, meg persze sátorral. Szóval azt hiszem, van még hová fejlődnöm :)) Most is igyekeztünk a programba minél több túrázást beiktatni, bár hóban végül nem volt részem. Felmehettünk volna a magashegyekbe is (itt minden kb. 40 perc alatt elérhető autóval), de mindketten kicsit ki voltunk merülve az utóbbi időben, ezért inkább lazulósra vettük a figurát és helyben kirándulgattunk. Mondjuk a környéken is végtelen sok a látnivaló, óriási tavakkal, meredek hegyoldalakra épült falvakkal, bájos kis városokkal, tényleg egy mesevilág az egész.

Az időjárás sajnos nem volt a barátunk, az elején voltak ugyan napsütéses időszakok, de aztán inkább a ködös-felhős-esős idő volt a jellemző. Szóval ide még vissza kell jönni szép időben is :) Azért így is kihoztuk belőle a legtöbbet, és annyira jó volt! Voltunk például Monte Isolán, ami Európában a legnagyobb, tavon lévő sziget, a legmagasabb pontja 600 méter, a partvonala (körbejárva) pedig összesen 11 kilométer hosszú. 1800 lakosa van, és nincsenek autók, csak motorral lehet közlekedni. Aztán az egyik nap Giulia német kolléganőjével, Christinával hármasban megnéztünk egy jó kis várat Brenóban (az időjárásra való tekintettel a turisták száma kereken nulla volt, szóval hárman kényelmesen bevettük a várat, és utána még a fagyiért sem kellett sorba állni :)) Ezután még egy középkori faluba, Biennóba is ellátogattunk, és itt a dombtetőn, az impozáns Krisztus-szobor szomszédságában estére egy étterembe volt foglalásunk. Na de milyen étterembe! Már maga a helyszín is elképesztő, konkrétan egy középkori templom épületében van, szóval már önmagában ez is megért volna egy látogatást, és ehhez jött még a helyben készített, hihetetlenül finom vegán-bio gourmet menüsor :) Ez így elég exkluzívan hangzik, kicsit tartottam is a számla végösszegétől, de végül nagy meglepetésemre teljesen barátiak voltak az árak. Úgyhogy ez is visszajövős hely lesz :)

A látogatásból persze nem maradhatott ki Bergamo városa sem, az utolsó napon ezt is megejtettük. Alaposan bejártuk a dombtetőre épült, festői elhelyezkedésű óvárost, a Città Altát, meg voltunk a Moroni-palotában, amit az országos kulturális "nyílt nap" keretében megnyitottak a látogatóknak. Itt rengeteg barokk korabeli festményt csodálhattunk meg, amiket a tulajdonos anno összegyűjtött az utókornak. A kedvenceink mégis a kezdetleges állatábrázolások voltak a falfestményeken, nekem ezek amúgy is a gyengéim, úgyhogy a galériában mutatok párat belőlük :)

Amikor pedig tényleg rosszra fordult az időjárás, az sem volt elveszett idő: otthon sütit sütöttünk, rengeteget beszélgettünk, és ott volt Kles...! A macska, akivel életemben először igazán kapcsolódni tudtam. A neve amúgy a "kleine schwarze" rövidítése, ha ez valakinek nem lenne egyértelmű :D Kifejezetten igényli az emberekkel való kontaktust, nincs benne az a szokásos szeszélyesség és kiszámíthatatlanság, amivel én a macskáknál nem igazán tudok mit kezdeni. Kétszer még éjszaka is bejött hozzám aludni (tök jó volt, még sosem aludtam állattal). És ha már állatok, a háztartás része még Blanca és Neve, a két fehér tyúk, akik közül az egyik (vagy mindkettő, ezt nem lehet tudni, mert teljesen ugyanúgy néznek ki) meglehetősen kalandvágyó és szinte napi szinten megszökik, aztán vagy hajlandó hazatérni, vagy nem, és akkor a szomszédok jelzései alapján kell begyűjteni valahonnan :)

Szóval azt mondhatom, ez egy igazi élményszerzős, feltöltődős, vicces és inspiráló hosszú hétvége volt. Például arra is inspirálódtam, hogy elkezdjek olaszul tanulni, ami most a spanyol mellett talán nem a legjobb ötlet, de lehet, hogy nem bírok magammal és egyszer nekiállok. Így legalább velem maradna egy kicsi ebből a fantasztikus országból, ahová még biztosan visszatérek...

És akkor jöjjenek a képek, a zseniális blogfelület megint fordított időrendi sorrendben húzta be őket, de azért bízom benne, hogy így is élvezhetőek lesznek :)