leckék

A célbaérés előtt még egyetlen témát szerettem volna megírni, és úgy tűnik, most ez még épp bele is fér. Már hetek óta gondolkozom rajta és próbálom összeszedni, mi mindenre is tanított meg ez a túra. Most nem a "belső útról" akarok beszélni (nyilván egy ilyen út során mindenféle mélyebb, személyes folyamatok is zajlanak), hanem olyan általános tanulságokról, amelyek elsősorban a túrázáshoz köthetők, de valamilyen szinten a mindennapi életünkben is visszaköszönnek. Csak remélni tudom, hogy ezeket tényleg hasznosítani fogom és a későbbiekben sem felejtem el :)

Tehát az út során leginkább ez a három dolog fogalmazódott meg bennem:

1. Lassíts!

Nem is gondoltam, hogy egy ilyen jellegű túrán mennyire fontos a megfelelő menettempó, és számomra ezt nagyon nehéz volt megtalálni és aztán odafigyelni rá. Én hajlamos vagyok túlzottan felpörögni, ha viszont túl gyorsan megyek, akkor felfelé hamar kifulladok és ezért folyamatosan szenvedek, lefelé pedig könnyen eleshetek. Vicces amúgy, mert én nem vagyok a régi közmondások nagy barátja, de a "lassan járj, tovább érsz" mondás egy ilyen túrán abszolút érvényesül: egy lassabb tempóval ténylegesen messzebbre juthat az ember, kevesebb fáradság árán. 

2. Légy jelen!

Itt most nem a spirituális vonatkozásokról lesz szó (bár természetesen a mindfulness is nagyon fontos dolog :)), hanem megint csak a gyakorlati szempontokról. Azaz hogy teljes mértékben arra kell koncentrálni, amit épp csinálunk. Gyaloglásnál ez azt jelenti, hogy olyankor tényleg csak az útra, a lépéseinkre figyeljünk. Tehát nem szerencsés, ha közben a tájat nézem, vagy hogy milyen szép ez a lepke, vagy a telefonon, hogy még mennyi szint van hátra, mert különben akkorát esem, mint az ólajtó. A terep ritkán teljesen sima, általában inkább egyenetlen, sziklás-köves, és nem kegyelmez :) Mindhárom fenti példa valós, és csak annak köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj, hogy nagyjából félig azért képben voltam, és még időben meg tudtam állítani az esést. De a jelenlét olyankor is fontos, amikor valahol táborozom vagy megszállok. Az embernek rengeteg cucca van, ezeket szétpakolja, néha máshová teszi (pl. kiakasztja száradni vagy töltőre rakja), és folyamatosan figyelni kell arra, hogy semmit ne hagyjak ott sehol, minden visszakerüljön a hátizsákba. Otthon ugye nem olyan nagy ügy néha elhagyni egy sálat vagy napszemüveget a buszon, kocsmában (pardon, kávézóban :)) vagy bárhol, de itt a Pireneusok mélyén egy elvesztett tárgyat sokszor nagyon nehéz pótolni.

3. Ne ess pánikba!

Talán ez volt számomra a legérdekesebb tanulság, ahogy figyeltem magam, hogy hogyan reagálok egy-egy válságos helyzetre. Váratlan nehézségek folyamatosan adódhatnak és adódnak is: ritkán jön minden össze pontosan úgy, ahogy az ember előre elképzeli. Készüléktöltés, kajaszerzés, egyéb fogyóeszközök pótlása, mosás, készpénzkivétel, vagy hogy egyáltalán hol alszom aznap... Ezekben mind lehetnek átmeneti fennakadások, akár egyszerre több is. Na, ilyenkor jött nálam a kezdeti időkben a szorongás, a pánik. De aztán megtanultam, hogy csak venni kell egy nagy levegőt, nyugodtan nekilátni a problémák megoldásának, és minden a helyére kerül. Némi utánajárás, érdeklődés, egy mosoly, őszinte odafordulás valakihez, és mindig akad egy segítőkész ember, egy megoldás, egy lehetőség.

Ezzel pedig búcsúzom is, de most nem akárhogyan: ha minden jól megy, legközelebb már a tenger mellől jelentkezem :)