élet a komfortzónán túl

Na tessék, eltervezem itt, hogy rákapcsolok a blogolásra, erre sehol nincs normális hálózat, nekem meg itt pihen már mióta ez a majdnem kész,  igen hosszú poszt. Úgyhogy most az alkalmat kihasználva gyorsan befejezem és kirakom, bocs, ha esetleg nem lesz túl összeszedett :)

Ez a téma igazából simán elfért volna az előző cikkben is, csak egyrészt azzal már túl hosszú lett volna, másrészt közben úgy gondoltam, talán megérdemel egy önálló bejegyzést is. Szóval öveket becsatolni, jöjjön most a GR10 sötét oldala, avagy mindaz, amit sosem akartál tudni 😀

Az eddigiekből szerintem már kiderült, hogy itt azért az ember elég gyakran és elég jelentősen ki kell, hogy lépjen a komfortzónájából. Szóval most ebből a szempontból próbálom bemutatni, milyen (is tud lenni) itt az élet. Ide sorolnám mindazokat a kihívást jelentő körülményeket, amelyek valamilyen módon meghaladják az életünk szokásos (komfortos) kereteit. Ezek sokféle formát ölthetnek: lehet olyan, hogy valami félelmet ébreszt bennünk, kényelmetlen, kellemetlen, esetleg undorító. Az utóbbira is szerepelni fognak példák a posztban, szóval most szólok, hogy aki erre érzékeny, inkább ne evés közben olvassa (bár semmi különösen durva nem lesz, de azért inkább jelzem, hogy senki ne átkozzon el utólag. :))

Ha komfortzónáról beszélünk, talán elsőként mindenkinek a személyes higiénia jut eszébe, kezdem tehát ezzel. Az a helyzet, hogy minden jó szándék és igyekezet dacára az időjárásból és egyéb körülményekből adódóan nem feltétlenül tudok minden nap rendesen (vagy egyáltalán) fürödni. A leghosszabb ideig talán három napot húztam így ki :) Ez persze aztán kihatással van a ruhákra is, amikbe beleizzadok, és esetleg ezeket sem tudom kimosni egy ideig. Szóval a hosszú távú túrázás egyben állandó és elszánt küzdelem is a Szaggal 😀 Azért persze valamennyire szinten lehet tartani a dolgokat, és én úgy vagyok vele, hogy amíg nincs olyan kipárolgásom, hogy előre kelljen neki köszönni, addig rendben vagyok :)) Mindenesetre ez elkerülhetetlen velejárója ennek a műfajnak, és nyilván kell hozzá egyfajta képesség (?), hogy az ember le tudjon adni az ilyenfajta igényeiből - nekem ezen a téren elég jó adottságaim vannak 😀 

A tisztálkodás mellett persze a vécére járás is tartogathat izgalmakat itt a hegyen. Ilyen sztorik most itt (egyesek örömére, mások bánatára) nem lesznek, de sejthetitek, hogy a körülmények néha igen messze állnak a komfortostól. Egy aranyos, ártatlan kis történet azért eszembe jutott: egyszer egy mezőn átkelve hirtelen folyó ügyeim támadtak, és már alig vártam, hogy beérjek az erdőbe. Ott egy kanyarnál kiálltam az útból, amennyire lehetett a szűk ösvényen. Ahogy ott kuporogtam, egyszer csak a semmiből előbukkant egy ötfős csapat. Az első ember még úgy-ahogy vette a lapot, de a többiek valahogy jó ötletnek tartották, hogy elhaladva udvariasan rám köszönjenek (ami amúgy szokás itt, csak hát izé...). Azt hiszem, itt elég erősen sérült a komfortérzetem :)

Aztán a másik nagy téma az ösvényen előforduló állatok, akiktől vagy fél az ember, vagy zavaróak, bosszantóak, esetleg gusztustalanok. A "félelmetes" kategória abszolút győztese természetesen a patou, de erről már szerintem mindent tudtok. Ezenkívül vannak mindenféle haszonállatok elég jelentős számban, mivel szinte minden nap legelőkön kell áthaladnunk, ez a GR-en teljesen normális. Ezért egész nap nyitogatjuk/csukogatjuk az állatkerítéseket. Az adott területen belül pedig bármilyen állat bárhol előfordulhat, és sokszor egészen közel kell mellettük elmenni, mert nincs más lehetőség. Marháknál és lovaknál ilyenkor azért van egy kis feszültség az emberben, hiszen mégiscsak óriási állatok, de alapvetően jámborak. Egyedül akkor támadhatnak, ha a kicsinyeiket érzik veszélyben, szóval akkor tényleg nagyon résen kell lenni. (Pont a baszkföldi szakaszon hallottunk egy friss tragédiáról, ami ilyen okból történt, az akkor eléggé kijózanító hatással volt rám.) Én, ha borjú vagy csikó van a közelben, inkább túlbiztosítom magam, és akár körbe is mászom őket a hegyoldalban, illetve soha nem megyek el növendék és felnőtt állat között, hiszen sohasem lehet tudni. Végül pedig vannak a birkák, ők nyilván aranyosak, nekik egyedül a patou potenciális jelenléte miatt nem szoktam annyira örülni.

Ámde, ha már haszonállatok: a legelésző jószágokkal együtt jár egy megkerülhetetlen tényező, ami nem más, mint a legelészésből származó produktum :) Más szóval igen tekintélyes mennyiségű állati ürülékkel kell megküzdeni, amit vagy ki tudsz kerülni, vagy nem (ha például annyi van, hogy gyakorlatilag összefüggő szőnyeget képez). Egyszer konkrétan egy nettó trágyahalmot kellett megmásznom, ami igen rossz helyen volt :) Emellé már csak a masszív szagot és melegebb időben a rovarokat kell odaképzelnetek.

Ha már rovarok, haladjunk most a kisebb állatok felé! Annak idején el is felejtettem megemlíteni, hogy Baszkföldön valami elképesztő mennyiségű szúnyog, de főleg bögöly volt. Mindenhol. Az említett ganémezőkön (bocs, jobb szót erre nem tudok), földutakon vagy éppen a nedves, embermagasságú harasztban. Marie-val egész nap káromkodtunk és csapkodtuk őket,  és szinte nem tudtam úgy végighúzni a kezemet a bőrömön, hogy ne lett volna ott legalább egy csípés. (Aztán ahogy magasabbak lettek a hegyek, a böglyök szerencsére eltűntek.)

A sátorozás során szintén előfordulnak különféle zavaró jószágok, úgymint hangyák, mindenféle méretű és fajtájú pókok, meztelencsigák gazdagon, aztán fülbemászók, meg egyéb random, általam meghatározhatatlan élőlények. Például a nedves sátorra feltapadó, olyan egycentis, áttetsző, lárvaszerű entitások (ilyen rostos/porcos szerkezetűek, amit onnan tudok, hogy puszta kézzel szedtem le őket, mert ilyenre nem pazarlunk értékes zsebkendőt :)), de amúgy elég undorítóak, és fogalmam sincs, micsodák, szóval ha valaki ráismer a leírásból, plíz, ossza meg velem). A cabane-okban ugye voltak az egerek, de velük nem volt sok bajom, jól megfértünk egymás mellett. (Viszont nagyon röhögtem magamon, mert nemrég, amikor a pihenőnapomat egy takaros szállodai szobában töltöttem, a kaját már reflexből akasztottam fel a fürdőszobai kampóra 😀)

Azt hiszem, az állatokat ezzel elég jól kitárgyaltuk. A komfortzóna témáján belül még érdemes itt is megemlíteni az időjárási viszonyokat, de ezeket az előző posztban tulajdonképpen elég jól kifejtettem, így itt nem teszem. Szóval elég sokat gyaloglunk hőségben, esőben, szélben, vagy éppen átázott hálózsákban alszunk, nedves ruhában indulunk el túrázni (egyszer ez is megesett), és ezek a dolgok is néha kikezdhetik az ember tűrőképességét.

Végül pedig a komfortzónának vannak nem fizikai tényezői is, köztük például a félelem. Az állatok kapcsán már érintettem ezt, de a félelem még inkább szóba jöhet túra közben a kitett vagy sziklás-mászós szakaszokon, ahol ugye nem nagyon kellene lebucskázni, szóval minden lépésnek tétje van. Persze semmi drámai, simán meg lehet csinálni, csak fontos a magabiztos, koordinált mozgás, az odafigyelés, a nyugalom. Nálam ez amúgy pont nem probléma, én kifejezetten szeretem ezeket a szakaszokat, de beszéltem olyannal, aki tériszonyos, és mondta, hogy őt eléggé kikészítik az ilyen helyek, szóval a teljesség kedvéért ezt is meg akartam említeni ebben a témában.

Egy utolsó dolog, ami a komfortzóna kapcsán eszembe jutott, az ember helyzetének bizonytalansága. Konkrétabban fogalmazva, ennek az életmódnak van egyfajta hobójellege, hiszen nem mindig tudom pontosan, hol és hogyan fogok aznap aludni. Nagyjából azért van egy elképzelésem, de ez mindig helyben szokott eldőlni, amikor megállok aznapra. Tehát ilyen szempontból kicsit kiszámíthatatlan itt minden nap, szóval aki szeret mindent előre tudni és megtervezni, annak ez elég nagy megpróbáltatás lehet.

Mindezek után felmerülhet egyesekben a kérdés: mit élvezek én mégis ebben? Esetleg valamiféle önkínzás, mazochizmus van mögötte? Vagy a viccbeli "vadász, vadász" klasszikus esete? 😀 Nem, amúgy egyik sem. Ha valami igazán gázos helyzet van, annak én sem örülök, próbálom enyhíteni vagy a lehető legjobban átvészelni. De az egész élmény, minden kihívásával együtt valami megfoghatatlan, felemelő dologgá áll össze. Ebbe bővebben nem mennék bele, mert még magam is keresem rá a szavakat. Itt most csak zárásként egy spanyol bácsi szavait idézném, aki még Baszkföldön jött velem szembe az ellenkező irányból, tehát pár napra volt a céltól. Valamit kérdeztem tőle a tapasztalataival kapcsolatban, amire ezt válaszolta: "Nagyon jó érzés volt az ösvényen élni." És tényleg valami ilyesmiről van szó: az út során az ösvény részévé válsz, és az ösvény is a részeddé válik, minden szépségével és terhével együtt.

Remélem, ezzel elég jól kiveséztem a témát, kérdések persze most is jöhetnek, én pedig robogok tovább kelet felé :)