hírek a vadonból

Immár hatodik napja koptatom Ariège hegyeit (vagyis inkább ők engem), úgyhogy ideje bejelentkeznem. Ahogy korábban írtam, ez ugye a Pireneusok harmadik nagyobb földrajzi egysége a négy közül, és a látvány megint totálisan megváltozott. Tisztára mint egy csomagtúra, elmész a GR10-re, és egy hegység helyett egyből négyet kapsz (csak sajnos nem akciósan, mert mindnek megfizeted az árát :)))

Szóval, hogy is néz ki Ariège? A csúcsok itt némileg alacsonyabbak, viszont a gleccserek vájta völgyek jóval mélyebbek, a hegyoldalak pedig meredekebbek. A Magas-Pireneusok mészkőszikláit csupasz, füves hegycsúcsok, fennsíkok váltották fel, alattuk pedig zöld erdősávok és végtelen mezők húzódnak. Hihetetlenül gyönyörű ez a vidék. Az elszigeteltségnek köszönhetően nagyon gazdag az élővilág, az ember igazán közel érzi magát a természethez, és itt fennmaradt egy hagyományosabb pásztori/legeltető életmód, ami szintén nagyon különlegessé teszi Ariège-t. Itt már konkrétan találkoztam pásztorokkal is (nem is bántam, mert akkora patou-k voltak velük, mint a hegyomlás). Az egyik, akivel beszéltem, ugyan csak szerződéssel van itt (hozta a saját kutyáit is), de elmondta, hogy otthon, Bayonne-ban is van egy saját nyája, és a birkáit ilyenkor bérbeadja, most éppen egy napelemprojekthez, hogy tisztára legeljék a terepet :)

A múltkori óta még kétszer aludtam cabane-ban, tök jó volt, elég kitett helyeken, szóval igazi luxuspanorámát élvezhettem, csodás naplementével/napfelkeltével. Az egyikben volt egy rámenős kisegér, aki már fényes nappal megkezdte egy csokiszeletemet, éjszaka pedig akkora műsort csapott, hogy félő volt, hogy egy szemhunyást sem fogok aludni, ezért inkább megvacsoráztattam, és onnantól nyugalom volt :)

Ami pedig a túrák nehézségét illeti, abszolút bejött, amivel riogattak: tényleg iszonyatos szinteket kell menni minden nap, és attól különösen nehéz, hogy egy napon belül több hosszú és meredek kaptató és lejtő is van, ami azért durva, mert ilyenkor egyik izomcsoport sem tud igazából pihenni (szemben a korábbi szakaszokkal, amikor egy adott napon többnyire csak felfelé vagy csak lefelé kellett menni). A térdeim kicsit nehezen viselik néha, de egyelőre elég jól bírom. Nem jött viszont be az azzal kapcsolatos ijesztgetés, hogy mennyire magányos itt az ember. Persze kinek mire van igénye, de számomra itt van épp optimális mennyiségű ember, és én körülbelül ilyesmit képzeltem el/szerettem volna, amikor erre a túrára készültem. Korábban, a Magas-Pireneusokban nekem túl sok volt az ember, ami persze érthető, hiszen ott vannak a leglátványosabb részek, és ez rengeteg kirándulót vonz (ráadásul én a főszezonban jártam ott), de nekem nagyon megterhelő volt a folyamatos forgalom, hangoskodás a hegyen. Itt végre háborítatlanul lehet élvezni a természetet, és mégsem vagy egyedül: mindig van kivel váltani pár szót az ösvényen meg esténként is, ahol éppen megalszom. A legtöbben csak rövidebb szakaszt csinálnak: mostanában nemigen találkozom olyanokkal, akik a teljes túrára jöttek (bár eleve sem voltak sokan), szóval általában űrlénynek számítok a környezetemben :)

A végére pedig egy vicces adalék: örömmel jelentem, hogy sikerült valóra váltanom egy álmomat. Fosban aludtam! Mielőtt a finomabb lelkű olvasók továbblapoznának, íme máris a magyarázat :) Akik ismerik lényem végtelenül infantilis oldalát, valószínűleg nem lepődnek meg azon, hogy amikor még otthon a túrakalauzt nézegetve felfedeztem egy Fos nevű települést az útvonalon, nagyon megtetszett, és el is határoztam, hogy ha idáig eljutok, itt mindenképpen meg fogok aludni. Hát erre most sor került. A falu egyébként nagyjából azt hozta, amit a neve ígér, de a turistaszálló mindent felülmúlóan szuper volt, úgyhogy összességében kellemes élményekkel távoztam. (Azt már csak félve merem megemlíteni, hogy a következő település neve pedig Melles volt...)

Tegnap amúgy borzasztó hőségben túráztam, és azt hallottam helyiektől, hogy itt olyan az időjárás dinamikája, hogy az ilyen forró időszakok általában nagy viharokban szoktak tetőzni. Már el is kezdett romlani az idő, szóval mostantól egy darabig a viharok kerülgetésével és a cuccom lehetőség szerint minél szárazabban tartásával fogok zsonglőrködni. Azért bízom benne, hogy sok időt nem kell elvesztegetnem emiatt. A motivációm egyelőre töretlen, de azért drukkoljatok!