félút

Tegnap estefelé, egy laza 2000 méteres ereszkedés után némileg elfogódottan sétáltam be a szépnevű Bagnères-de-Luchonba. Ugyanis hivatalosan itt van a GR10-túra felezőpontja. Amikor az egészet elkezdtem, fogalmam sem volt, mi lesz az egészből, és kicsit hihetetlen érzés, hogy a magam szerény képességeivel (és az elmaradt felkészüléssel) tényleg eljutottam idáig. Szóval valahol meg vagyok hatódva, és hálásan gondolok mindazokra, akik ehhez valamilyen módon hozzátettek.

Nem akarom viszont azt a látszatot kelteni, hogy most teljes boldogságban és átszellemültségben lebegek itt a föld felett :) Persze örülök, de mellette némi aggodalommal is gondolok arra, ami még előttem tornyosul, és úgy hívják: Ariège.

Ehhez egy kis háttérinfó, ha már eddig elfelejtettem megírni, hogy pontosan milyen részekből is áll a GR10. Földrajzilag a következő négy egységre szokták osztani (a francia elnevezéseket követve):

1. Nyugati-Pireneusok, azaz Baszkföld (ezen ugye már túl vagyok),

2. Magas-Pireneusok (ennek érek nemsokára a végére),

3. Ariège-i Pireneusok,

4. és végül a Keleti-Pireneusok.

Amit most lassan befejezek, az a Pireneusok krémje, vagyis a hegység legmagasabb és leglátványosabb részei. Ez azzal is jár, hogy a masszív turizmus miatt mindenhez nagyon könnyen hozzá lehet jutni (vannak bőven szálláshelyek, szupermarketek, gyógyszertárak, sőt még túraboltok is). Néhány nap múlva, Ariège-ben viszont ez meg fog változni. A túra útvonala innentől elszigeteltebb helyeken vezet. Persze lesznek azért továbbra is menedékházak, ahol lehet kapni dolgokat, meg néha egy-egy falu (szerencsés esetben kisbolttal), de elő fog fordulni, hogy néhány napig saját készleten kell élnem, és a vízforrások is kicsit ritkábbak lehetnek. Ez persze csak annyit jelent, hogy tudatosabban kell tervezni, de simán megcsinálható. Ami jobban aggaszt, hogy Ariège állítólag fizikailag is keményebb az eddigieknél, jóval meredekebb, tehát egységnyi távra jóval több szint jut. Csak bizakodni tudok abban, hogy mostanra összeszedtem a megfelelő állóképességet, ugyanakkor hosszú távon nyilván fáradok is, az eddigi közel 500 kilométer azért már benne van a lábaimban. Szóval kiderül majd, milyen ütemben tudok haladni. Ami még érdekes, hogy az emberek egy része mentálisan is nehezen viseli Ariège-t a viszonylagos elszigeteltség, magányosság miatt, mivel nem annyira népszerű hely és kevesebb az ember (de a GR10 miatt néptelennek azért semmiképp nem mondanám).

Szóval ezek miatt van egy aprócska félsz bennem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Baszkföld volt az általános iskola, a Magas-Pireneusok a gimi, és most Ariège-ben jön az egyetem :) Azaz a vízválasztó, a próbatétel, ahol kiderül, hogy az eddigiek során megtanultam-e mindazt, ami a továbblépéshez szükséges. De amúgy abszolút motivált és bizakodó vagyok, jobban érzem a kihívást a dologban, mintsem hogy úgy igazából félnék. Talán a vizsgadrukkhoz tudnám hasonlítani :) 

Fizikailag is jól vagyok egyébként. Egy héttel ezelőtt volt egy komolyabb krízisem, amit még külön megírok majd, de azon úgy néz ki, sikerült túllendülnöm. Igyekszem még itt, Luchonban megírni ezt is, mielőtt továbbmegyek. Most itt maradtam egy napot pihenni, feltöltődni: megjutalmaztam magam egy szállodai szobával, és Ariège-re is be kell szereznem dolgokat, rendbe kell szednem a cuccaimat, és fejben is szeretnék egy kicsit rákészülni a következő etapra.

Addig is néhány pillanatkép az elmúlt napokból, meg igazolófüzet-fanoknak íme az eddig szerzett pecsétek (ez amúgy nem kötelező, kedvtelésből/emlékként lehet gyűjtögetni, és ha teljesítetted, a GR10-egyesület küld érte egy jelképes oklevelet).

Most pedig megyek csobbanni a kis szállodai medencébe - egy helyre viszont biztosan nem teszem be a lábam, és az az edzőterem 😀