Hendaye

Hahó mindenkinek, íme az első helyszíni híradás :) Összesen hét és fél órát utaztam, és nagy megkönnyebbülésemre mindkét TGV-út úgy ment, mint a karikacsapás. Mindkét vonat időben indult és érkezett, és volt rajtuk minden, mint a búcsúban (úgymint wifi). Igaz, a párizsi átszállásnál volt egy kis fennakadás: a Gare de l'Est-ről a Gare Montparnasse-ra kellett eljutnom, ami csupán egy 17 perces metrózás lenne, de a második állomáson valami műszaki hiba miatt megálltunk. Ez rögtön felszínre hozta a néhány évvel ezelőtti traumámat, amikor Korzikáról visszafelé jövet lekéstem a Párizs-Luxembourg repülőjáratot, mert a két reptér közötti metrószakaszon leállt az elektromos hálózat. (Akkor tisztára kiborultam, még sírtam is - nekem ez volt a tűzkeresztség, korábban sosem késtem le repülőt -, mígnem rájöttem, hogy TGV-vel két óra alatt otthon vagyok 😀) De most szerencsére nem történt baj, egy idő után elindultunk, és rendben elértem a csatlakozást. A második vonaton már nézegettem a túrázó külsejű embereket, hogy ki lehet az, aki esetleg szintén ugyanezzel a céllal utazik. Hendaye-ban (ez a végállomás amúgy) már csak ketten maradtunk olyanok, akiknek indokolatlanul nagy pakkjuk volt. :) Meg is szólított a lány (Guylaine-nek hívták), és kiderült, ő is a GR10-et fogja kezdeni, kb. 600 kilométert tervez legyalogolni, méghozzá úgy, hogy még sohasem volt nagyobb túrán. Ilyenkor mindig megkönnyebbülök, hogy talán mégis épelméjű vagyok (vagy persze egyikünk sem az). Rövid, de annál lelkesebb beszélgetés után elköszöntünk azzal, hogy talán még összefutunk az úton - örülnék, ha így lenne, de a hosszú távú túrázás olyan műfaj, hogy ezt sosem tudod előre. Egyfajta gyalogos "road movie" :)

Hendaye nagyon szép óceánparti (de furán hangzik ez) üdülőváros, baszk stílusú épületekkel, pálmafákkal, nagy stranddal, hangulatos parti sétánnyal és (számomra) kicsit arisztokratikus jelleggel. Eleinte nem tudtam annyira élvezni, mert nagyon fejbe csapott a meleg, elég fáradt is voltam, úgyhogy a nagy ijedségre megittam egy sört egy bár teraszán. Majd felvertem a sátramat a kiszemelt kempingben, és elindultam felderíteni egy tanösvényt egy közeli sziklás kiszögellésen. Begyűjtöttem egy geoládát, és végül (a túrán először és utoljára) megmártóztam az óceánban.

Ami a mostani lelkiállapotomat illeti, azt kell mondanom, hogy nagyon jól érzem magam. Ez a nap tiszta boldogság volt, annak ellenére, hogy belül azért kicsit feszült vagyok attól, ami holnaptól következik. De a mai napot próbáltam lazára venni és csak élvezni, erőt gyűjteni a holnapi induláshoz. Most még volt időm ide is posztolni egyet, de holnaptól valószínűleg ritkábban jelentkezem majd. Nem tudom egyrészt, hol mennyire lesz térerő és nekem mennyi energiám lesz, másrészt (és főleg) szeretném valahogy megőrizni a fókuszt, azaz megtalálni az egyensúlyt a blogolás és a befelé figyelős vándorlás között. Szóval ne aggódjon senki, ha pár napig nem hallotok rólam (a családtagokat persze azért értesítem, hogy élek még :)))

Mára akkor bezárom a boltot, nektek pedig minden jókat a következő napokra!