és lett tánc :)

Most van az, hogy úgy ülök neki megírni egy posztot, hogy még nem tudom, találok-e hozzá szavakat. Lehet, hogy kicsit összevissza iromány lesz, de ezt most légyszi nézzétek el, mert a fejemben még félig-meddig rendkívüli állapot uralkodik, de akkor is szeretnék valamiféle lenyomatot hagyni a múlt szombati eseményekről.

Igen, kitaláltátok, otthon voltam a rendszerváltó népünnepélyen :) A dolog onnan indult, hogy (Andrással ellentétben) én ugye itt, Luxemburgban szavaztam, és innen néztem végig az eredmény utáni történéseket. El nem tudom mondani, milyen irtózatosan irigykedtem és mennyire fájt, hogy nem lehettem ott Budapest utcáin azon az éjszakán. Ezt a szörnyű hiányérzetet csak egy módon tudtam orvosolni, mégpedig úgy, hogy a beiktatós bulira viszont mindenképpen eljövök. Kerül, amibe kerül (és jó sokba is került :D).

Így hát péntek délután már Charleroi-n üldögéltem egy Leffe társaságában. Ennek hatása alatt támadt az a remek ötletem (bár amúgy nem vagyok a közösségi média ördöge), hogy kiposztoljam, hogy épp úton vagyok Budapestre táncolni :) És milyen jól tettem, mert egyszer csak rám írt egy nagyon jó barátnőm, Niki, akivel már vagy 4-5 éve nem találkoztunk. Ő Győrből készült felutazni hasonló céllal, és kérdezte, van-e kedvem összefutni. Hát hogyne lett volna, gyorsan meg is beszéltük, hogy másnap feljön kicsit korábban, egy-két óra alatt bepótolunk néhány évnyi beszélgetést :D, majd a bulira csatlakozunk a családomhoz. Aztán megérkeztem apukámékhoz, ott is volt nagy öröm, beszélgetés, meg némi üdvözlőpálinka, és közben egyeztettük a másnapi forgatókönyvet is. Szombat reggel még hősiesen lenyomtam az aktuális futóedzésemet, és délben elindultam Niki elé a Keletihez.

Vérbeli pestiként én mindenképpen a rakpartra kívánkoztam, de előtte még beugrottunk pezsgőért az Aldiba. Már itt elkezdődött a mesebeli történések sorozata, mert belefutottunk egy jótékonysági akcióba, ahol helyben meg lehetett venni mindenféle tartós élelmiszereket, és aztán rögtön le is adhattuk az önkénteseknek (ez tök jó megoldás, ilyennel még nem is találkoztam). Már itt is eléggé ünnepi volt a hangulat, a pénztárosnő, meg aztán az önkéntes néni is megdicsérte az alkalomhoz illő pólómat (tudjátok, ilyen áradós volt :)), és nagyon sajnálták, hogy nem tudnak ott lenni a bulin, de megbeszéltük, hogy lélekben velünk lesznek. Aztán kiültünk a Duna-partra, megtárgyaltuk, amit ennyi idő alatt meg lehetett (amit aztán az este folyamán random helyeken folytattunk, italra meg budira várva, a maximális időkihasználás jegyében :)).

Az Országháznál akkora tömeg volt, hogy végül a családomat meg sem találtuk (az hagyján, de még ők sem egymást :D, de a lényeg, hogy két-két ember volt mindenhol, szóval senki nem maradt egyedül). Mi végül egy füves területen állapodtunk meg. És innentől jön az a rész, ahol már bajban leszek a szavakkal :) Laza, önfeledt fesztiválhangulat volt mindenütt, de mégis volt benne valami több. Abban, ahogy az emberek jelen voltak és egymáshoz viszonyultak. Több volt, mint egy szokásos tömegrendezvény. Benne volt, hogy itt most valami fontos történik. Valami felemelő. Elhangzott a himnusz. Zászlófelvonás. A miniszterelnök beszéde. És utána a dalok. Nálam Oláh Ibolya Magyarország-előadásánál tört el a mécses (azóta sem tudom könnyek nélkül végignézni az összevágott videót). Ahogy lebontották a zászlós ceremónia körüli kordonokat, az a kézmozdulat, ahogy a kormánytagok magukhoz hívták az embereket, és ahogy a tömeg azonnal megindult feléjük és egymás felé, határozott, békés léptekkel, a vízen is átkelve... ennek az egésznek valami eszméletlen szimbolikus ereje volt. Benne volt az összetartozás, az egymás felé fordulás, ellentéteken való túllépés, de valami olyasmi is, mintha itt most egy ország hívná (vissza) magához a polgárait, kifejezve, hogy számít rájuk és fontosak a számára. Külföldön élőként ez engem különösen megérintett. Pont nemrég jöttem rá, hogy bennem olyan, hogy "hazaszeretet", eddig inkább csak nyomokban létezett, és az elmúlt sok-sok év azt is eléggé megtépázta. Hiába tudtam az eszemmel, hogy a kormány meg a haza két külön dolog, meg hogy én nem "ők" vagyok, nekem (talán a saját hibámból) mégsem sikerült a kettőt szétválasztanom. Ebből az lett, hogy az évek során lélekben eléggé eltávolodtam Magyarországtól. Nem ellenségesség volt ebben, inkább fájdalom. A magyarságomat szépen elástam valahová jó mélyre, és saját magamat inkább egyfajta "világpolgárként" aposztrofáltam (ez valamennyire most is igaz, de akkor sem egészséges olyan mértékben elszakadni a gyökerektől, ahogyan én tettem). És most olyan, mintha ez az érzés elkezdene visszatérni belém. Mintha eddig egy űr lett volna odabent, ami most elkezdene megtelni tartalommal, és végül ezzel leszek igazán "teljes". Nem tudom, ez így mennyire követhető (meg nem túl spiri-e :))), de akárhogy is, ez nekem most elég izgalmas felismerés.

De hogy el ne kalandozzak túlzottan, a színpadra ezek után érkezett Mr. Hegedűs és a beígért TÁNC, ami hát nókomment :DD Meg is állapítottuk, hogy az új kormány teljesen kész, a szó legpozitívabb értelmében :) Aztán indult az össznépi mulatság, amibe persze mi is beszálltunk. Ilyet se gondoltam volna, hogy a Parlament előtti placc egyszer egy mega-giga technóparti helyszíne lesz, ahol a miniszterelnök keveri a zenét, az egyik táncos lábú képviselő meg a sürgősségin köt ki szalagszakadással, de annál vidámabban :)) Ha már itt tartunk, nekem gyakorlott fesztiválozóként elég meglepő volt, hogy nem láttunk semmiféle túlkapást, pedig energia, vidámság (és persze italozás) aztán volt bőven. A tömegben megállás nélkül ment a vonatozás, némelyikhez mi is csatlakoztunk, és az emberek között elhaladva mindenkivel összepacsiztunk. Ahogy közben egymásra néztünk, ugyanazt láttam a szemekben. Mintha most mindenki felbukkant volna a víz alól, vagy nem tudom, mintha lepattant volna rólunk valami "burok", az a reménytelenség és fásultság, amit az elmúlt sok évben összegyűjtöttünk, és most megmutatkozott volna, hogy alatta mi még ott vagyunk, még mindig ugyanazok vagyunk és ugyanazt álmodjuk.

Na, hát valahogy így festene az én merőben szubjektív beszámolóm :) Így utólag nagyon örülök, hogy eljöttem és megtapasztalhattam mindezt élőben, még ha tudom is, hogy ez az eufória nyilván idővel le fog csengeni, és a neheze még csak most következik. De ha valamikor, most tényleg adottak hozzá a feltételek, hogy valami komolyabb fordulat történjen. Nehogy elbaltázzák itt nekem, mert akkor hiába vettem a pólót :) Viccen kívül, én most azért erősen reménykedem, és mindenféléken gondolkozom. Hogy ebből még mi sülhet ki. Hogy ebből lehet egy működő és szerethető ország. Ahová jó visszajönni. Vagy akár hazaköltözni. Nagyon durva ebbe belegondolni :) És közben épp azon morfondírozom, hogy ki kéne tenni itthon egy magyar zászlót az ablakba. Lehet, meg is tenném, de sajna csak a mókusok látnák :))

 

 

 

Apróbb balesetek :D