Eredetileg "mindennapi versenyfutásaim" címet akartam adni ennek a posztnak, mert mostanában folyamatosan versenyt futok az idővel, és hát nem én szoktam nyerni :) Mindig valamivel elmaradok. A blogolás még hagyján, de a többi fantasztikus tervem, hosszabb távú projektem is rendszeresen parkolópályára kerül, mert mindig közbejön valami, amivel rögtön foglalkozni kell.
Szóval ilyen jellegű sikerekről nem tudok beszámolni, de nem panaszkodom, mert azért minden napban van valami jó. Azt leszámítva, hogy közben persze zajlanak a nyomasztóbbnál is nyomasztóbb történések a hazai és globális fronton, bele sem megyek, nyilván ez sem nagyon dobja fel a hangulatomat mostanában, de igyekszem pozitívan megélni a napokat, amennyire lehetséges. Ezért most inkább jöjjön egy derűsebb összefoglaló az utóbbi hetek kisebb-nagyobb történéseiből :)Rögtön el is mesélem, ha már itt a versenyt emlegettem, hogy voltam egy igazi futóversenyen is! Persze ne gondoljatok semmi komolyra, annyi történt csak, hogy több év kihagyás után (és nulla felkészüléssel) úgy gondoltam, mi sem lehetne alkalmasabb a futás újrakezdésére, mint egy 5 kilométeres táv teljesítése a helyi tűzoltóság által szervezett futóversenyen. Gondoltam, mi bajom lehet, valakinek a krumpliszsáknak is kell lennie, nem? :D Egy barátnőmmel mentünk, aki velem teljesen azonos felkészültséggel érkezett, szóval nagy ambícióink nem voltak (nekem még annyi sem, hogy ezt feltétlenül le tudom futni egyben), aztán végül simán végigmentünk, nem is rossz idővel, és főleg nagyon jól szórakoztunk. Reggel még vacogtató hideg volt, de mire elrajtoltunk, gyönyörűen kisütött a nap, mi pedig elvárások nélkül, kedélyesen beszélgetve végigkocogtuk, -fotózkodtuk a távot, aztán egyszer csak ott voltunk a célban. Jó sokan kint voltak, futott pár tűzoltó is, némelyikük komplett felszerelésben :)
A merész döntésemnek szerencsére nem lett semmilyen rossz következménye, hálistennek nem sérültem le, de megfogadtam, hogy most nem fogom kísérteni a sorsot, és a változatosság kedvéért nem megyek fejjel a falnak, hanem mostantól szép fokozatosan növelem majd a terhelést. Kerestem is egy kíméletes újrakezdő programot, szóval minden készen állt a sikeres visszatéréshez.
Csak hát, mint annyiszor, ember tervez... A talpamon lévő két szemölcsnek sajnos gyökeresen (muhaha) más véleménye volt erről a kérdésről. Már egy ideje bajlódtam velük, mert az első fagyasztásos kezelés nem hozta meg a kívánt eredményt, sőt a helyzet rosszabbodni látszott. Ezért elmentem egy másik, kompetensebbnek tűnő dokihoz, aki rögtön meg is örvendeztetett egy négyalkalmas (másik típusú) kezeléssorozattal, ez szintén nitrogénes fagyasztás, heti egyszer kell mennem. Az első kezelés után (meg az egész rákövetkező héten) csak sántítva tudtam közlekedni a fájdalomtól, de most a második alkalommal már jobb híreket kaptam: az egyik szemölcs már ki is pusztult, és a fájdalom is szinte teljesen elmúlt, szóval már talán látszik az alagút vége. (Update: azóta volt harmadik kezelés is, utána megint lesántultam, de most csak egy napra :)))
Na, szóval a futással még egy-két hetet várnom kell, de Body Pumpra és pilatesre azért továbbra is eljárok. Úgy vagyok vele, épp eleget gyötröm a lábamat azzal, hogy egész nap azon járok, ehhez képest egy-egy óra statikus edzés már nem oszt, nem szoroz :) Így legalább az izmaim nem fognak leépülni. Nagyon vicces, pilatesen már hárman vagyunk a társasházból (a stúdió itt van tőlünk nem messze), egy német és egy litván lánnyal, akikkel eddig csak pár szót váltottunk, ha néha-néha összefutottunk. Tök izgalmas, hogy egy ilyen új közegben most alaposabban is megismerhetjük egymást. Amúgy is meggyőződésem, hogy egy csomó jó fej ember él itt a házban, csak egyrészt mindenki óvatos és bátortalan (szokásos luxemburgi tempó :)), másrészt mindig rohanunk valahová, éljük az életünket, nincsenek mélyebb emberi kapcsolódások. Szóval most ez a fajta hiányérzetem kissé enyhült :)
És végül, hogy ez se maradjon ki a hírek közül, nemrég megnéztük mi is az Itt érzem magam otthont - méghozzá itt helyben, moziban! Történt ugyanis, hogy beválogatták a luxemburgi filmfesztiválra (és később jött a hír, hogy el is nyerte az ifjúsági zsűri díját). Az élményről gondolom, nem kell beszámolnom annak, aki látta, aki pedig nem, annak nagyon ajánlom. Tudnék most itt áradozni, de nem teszem, mert egyrészt ez nyilván szubjektív, másrészt annyira gondolatébresztő és olyan sokrétű a problémafelvetés, hogy nagyon megszaladna a blogposzt terjedelme, ha ebbe most belefognék. Aztán, ha már kultúra, voltunk a Filharmóniában is (ez a helyi hangversenyközpont) egy különleges produkción: Hitchcock egyik korai darabját, a Zsarolást (Blackmail) néztük meg a némafilmes verzióban, teljes zenekari kísérettel. Nagyon szuper volt, teljesen egybeolvadt a film és a zene, engem tisztára elkapott, mintha tényleg egy 20-as évekbeli moziban ültem volna. Hihetetlen, hogy ez a film már közel százéves, meg az is meglepett, hogy Hitchcock keze alól ilyen ártatlan, már-már naiv alkotás is kikerült a kezdeti időkben. Nem mintha a klasszikusakat láttam volna (pont a parafaktor miatt nem mertem őket soha megnézni), de lehet, hogy ezt is csak okosan fel kell építeni. Mint a futást :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése