antistresszkúra

Mióta visszatértem a jógaretreatről, egyfolytában agyalok valamin. Előre szólok, hogy ez a poszt nem lesz mentes a filozofikus fejtegetésektől, de akkor is bevállalom, mert lehet, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Szóval egy ideje egyre többször fordult meg a fejemben, hogy ahogyan élek, az nagyon nem oké. Valahogy iszonyatosan felgyorsult az élet, vagy legalábbis az enyém, és nem igazán találom benne magamat. Mintha az életem gyorsvonata folyamatosan elszáguldana mellettem, és akárhogy futok, nem tudok vele lépést tartani. A munkahelyen a terhelés évek óta csak nő (a létszámunk persze nem), és közben ott a sok egyéb "ügy", feladat, teendő, amik sunyi módon folyton újratermelik magukat. Hivatalos elintéznivaló, megválaszolandó üzenet, telefonhívás, megbeszélt időpont, baráti találkozó, családi kapcsolatok... sok-sok kis forgó tányér, amik között folyton rohangálok, hogy egyik se essen le :) Sokszor egy hét úgy telt el, hogy pénteken csak pislogtam, hogy úristen, hová tűnt ez az öt nap? Aztán a hétvégéket vagy szintén telezsúfoltam, vagy ha nagyon fáradt voltam, akkor csak lusta semmittevéssel meg haszontalanságokkal töltöttem az időt. Néha menet közben csak úgy megálltam és belegondoltam: basszus már, tényleg ez lenne az élet? Csak rohanunk, mindig valahová, mert mindig valami "kell", és közben elszaladunk a lényeg mellett. Ami igazán számít. Amiért jó élni. Vagy érdemes élni. Ha néha ottfelejtődtem egy jó pillanatban, akkor mindig éreztem, hogy sokkal több ilyennek kéne lennie, ideálisan minél többnek, hiszen az élet véges, és az átrohant, elvesztegetett éveket nem lehet visszakapni vagy újrajátszani. Most Portugáliában volt némi időm ezeken elgondolkozni, kicsit magamba szállni, belekóstolni egy másfajta életformába, és azt hiszem, pár dolgot már tisztábban látok.

Csak akkor hogyan tovább? Mert ha a realitásokat nézzük, időm nem lesz több, és feladatom sem kevesebb. Hogyan lehetne valami egyensúlyt teremteni, kicsit mégis lelassítani az életet és megtalálni/megélni benne az igazán fontos dolgokat? Ez lenne most a nagy projektem, de még erősen fejlesztés alatt áll :) Pár elhatározást azért már tettem. Persze nem először (és egyszer olvastam valami eszmefuttatást arról, hogy az ember bárhogy próbálkozik, egy ponton végül mindig önmagához, azaz a saját gyengeségeihez tér vissza, de ne legyünk ennyire pesszimisták). Most ezeket - részben egyfajta önmotivációs céllal - itt is leírom. Azért, mert így elszámoltathatóbb az ember. Nem mintha ti lennétek a rögtönítélő bíróság, de akkor is azt gondolom, hogy ha valamit mások előtt is kimondunk, annak nagyobb ereje van. Aztán majd meglátjuk, mi sikerül belőle.

Először is nézzük az elkerülhetetlen, "kötelező" teendőket (a munkán kívül nyilván), úgymint hivatalos ügyek, hazautazások megszervezése és társaik. Ezeket ugye mindenképp meg kell csinálni, függetlenül attól, hogy én mennyire szeretnék lelassulni meg átszellemülni :) Az ilyeneket igyekszem kábé azonnal elintézni, ahogy felmerülnek, hogy többet már ne kelljen gondolni rájuk, mert aztán félelmetesen gyorsan csúsznak lefelé a prioritási listán, és végül elsüllyednek a feledés mocsarába :))) Ami pedig a többi tervet és vállalást illeti, azokkal igyekszem nem túlzásokba esni, ami nehéz, mert ezek között kellemes dolgok is akadnak, de az ember kapacitása nem végtelen. Szóval a fő célom az lenne, hogy valahogy fókuszáltabb legyek, a kötelezőket minél hamarabb letudjam, és így minél több olyan időt teremtsek, ami tényleg az "enyém", és akkor olyan dolgokkal foglalkozom, amik (az elején leírtakra utalva) számomra az "igazán fontos" dolgokat jelentik. Amik feltöltenek, örömöt szereznek, és amikben úgy érzem, hogy jelen vagyok és igazán élek. Nekem az ilyen "elmélyülős" dolgaim például a főzés, a szauna, a jóga (a hátam közben meggyógyult, szóval visszatérek, juhééé!), a sportolás és a természetjárás. Meg amiben eddig ugyan nem jeleskedtem, de ide tartozik a légzőgyakorlat, meditáció is. Ezekben számomra mind valahogyan jelen van a "szabadság" megélése (ez megint kicsit filozofikusabb irány lenne, bele sem megyek, mert ilyen kontextusban az is felvetődik, hogy ez az egész mai életvitelünk, a kilenctől ötig meló, az irodai lét vajon mennyire tölti meg értelemmel az életünket, szóval ez elég messzire vezetne).

Itt van hát ez a sok fantasztikus terv, már csak annyi lenne a feladat, hogy meg is valósítsam őket :) Csak az élet olyan könnyen elsodorja az embert a szép elhatározásaival együtt, úgyhogy most azt találtam ki, hogy ezt valamennyire nyomon fogom követni. Újra letöltöttem a Habits alkalmazást: ez ilyen "szokáskövető" eszköz (van sok más hasonló is), ahol beállíthatod, milyen gyakran akarsz valamit csinálni, és aztán kipipálod, ha megvan. Már használtam korábban, de most kicsit hasznosabb dolgokkal töltöttem fel :) Az én agyam amúgy borzasztó szimplán működik, mert én tényleg totál megjutalmazva érzem magam, ha valamit bejelölhetek, hogy megcsináltam :D Persze itt is kerülöm a végletességet, ami amúgy jellemző rám, és próbálok ellenállni az olyan obszesszív késztetéseknek, hogy "mindennek meg kell lennie, mert különben semmit nem ér az egész". Ehelyett próbálok úgy hozzáállni, hogy ha bármit is sikerült megvalósítani az adott napon, már király vagyok :)

Hát itt tartok most. Az elmúlt egy hétben szerintem fejlődtem, pedig elég sok mindennel kellett foglalkozni, most hétvégén például három napra vállaltam süteménysütést a nemzetközi bazárra (ez egy óriási, jótékonysági célú vásár Luxemburgban, ahol az egyes nemzetiségek a saját ételeiket-italaikat árusítják). Úgyhogy most a konyhában nagyüzem van, én meg nagyon vidám vagyok, főleg, ha a sütik is azt akarják, amit én :) Aztán lassan itt az év vége, most ebben is van pár (hálistennek pozitív) változás az eddigi évekhez képest, majd elmesélem. Addig is szép napokat, öltözzetek melegen! ;)