szomszédság

Még nem is meséltem arról, hol is lakunk Luxemburgban. Ez egy kis falu a fővárostól északra, de mivel a kivezető út végig be van építve, elég városias ez is, azzal az előnnyel, hogy elég közel vagyunk a természethez. A neve Helmsange, az Alzette folyó völgyében fekszik, körülötte kétszáz méteres dombok tornyosulnak :)), és az utcánk végében (mondjuk pár száz méterre) kezdődik az erdő. Egy 15 lakásos társasházban lakunk egy nem túl nagy, de azért kényelmes (nappali + 1 hálószobás) lakásban.

A lakóközösség elég jó fej. Ennek azért van jelentősége, mert itt Luxemburgban sokszor halljuk (de gondolom, más városokban is ugyanez van), hogy a társasházban élő emberek között sokszor alig van kapcsolat, legfeljebb köszönő viszonyban éldegélnek egymás mellett. Itt nincs ez az elidegenedettség, persze nem ismerünk mindenkit (mivel az albérlők folyamatosan cserélődnek), de akiket igen, azokkal nagyon barátságos a viszony. Azért persze nem lógunk egymás nyakán és nem szaladgálunk át egymáshoz lisztért meg tojásért, meg nincs komoly partiélet (eddig két kis összejövetelt tartottunk), de alapvetően jó a hangulat a házban, segítünk egymásnak, ha kell, meg van WhatsApp-csoport is, ahol mindent meg tudunk beszélni (még a neccesebb dolgokat is, amikor - eddig kétszer - volt valami probléma, és a beszélgetés akkor is teljesen konstruktívan zajlott és kedves hangnemben sikerült lezárni - ez valahogy mindenkinek fontosnak tűnik). Mindezt persze rögtön le is kopogom, hogy így is maradjon :)

Amiért most eszembe jutott, hogy erről írjak, az az, hogy épp nagy izgalomban vagyunk. Fölöttünk ukránok laknak, néhány éve költöztek be. Két fiatal nő, az egyiknek van egy kisfia, aki akkor még kisbaba volt, tehát itt fölöttünk cseperedett fel. Izgalmas volt hallani az első lépéseit, meg aztán a nagy rohangálásokat (amiknek időnként nagy zuhanás és bömbölés lett a vége :))). Én nem vagyok olyan, aki bármilyen gyerektől automatikusan elolvad, de ő elég magas szinten áll a cukiság-skálán. Szóval nemrég megtudtuk, hogy az anyuka és a kisfiú hamarosan visszatérnek Ukrajnába, és megbeszéltük a szomszédokkal, hogy szervezünk nekik egy meglepetés-búcsúpartit (a tesó persze be van avatva). És a körülmények úgy hozták, hogy ezt konkrétan mi fogjuk megszervezni! Ettől instant para jött rám, lévén elég introvertált ember vagyok, és a buliszervezés, hangulatcsinálás nem annyira az én terepem. De eddig minden simán alakult, a szomszédok is lelkesen készülnek és együttműködőek (amúgy mindenki inkább visszafogott és magától nem annyira kezdeményező, szóval szerintem örülnek, ha ezt valaki felvállalja, és akkor már szívesen részt vesznek benne. Kábé mint én :))). Most vasárnap lesz a nagy esemény. Lesz aláírós kártya, ajándék, az enni-innivalót batyusbál-jelleggel dobjuk össze, és egyelőre az idő is naposnak ígérkezik (máskülönben garázsbuli lesz). Rakunk fel új függőágyat is, mert a régit szétkapták a mókusok :) Meg az egyik szomszéd, akiről amúgy ritkán hallunk, most bejelentkezett dj-zni (ezzel is foglalkozik), meglátjuk, mi sül ki belőle :)

Úgyhogy most felváltva örülök és idegeskedem, majd utólag beszámolok, milyen volt. Addig is egy kép az erkélyünkről a kilátással, szóval ez a ház kertje, ahová a partit is tervezzük majd :)