izgalmak a láthatáron

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nálam az év első néhány hónapja nem szokott igazán izgalmas lenni (persze a munkahely azért gondoskodik róla, hogy az ember ne unja el magát túlzottan). Mindig azt szoktuk beszélni, mennyire bosszantó, hogy a december ugye csupa móka meg kacagás, de ez valójában a télnek csak a kezdete, és hátravan még belőle legalább két hónap szívás, amíg megjön a jó idő és lehet újra mindenféle érdekes dolgot csinálni. Addig marad a túlélés :) Hát most úgy tűnik, idén ez egy kicsit másképp lesz.

Ehhez elöljáróban csak annyit, hogy én az életben soha nem voltam különösebben szerencsés. Ezt nem úgy értem, hogy ne történt volna vagy ne lenne az életemben egy csomó jó és értékes dolog, amikért amúgy hálás vagyok és kvázi "szerencsésnek" tartom magam. De ezekért a jó dolgokért mindig meg kellett küzdenem, illetve pontosan tudom, mit kellett beletennem, hogy megvalósuljanak. Soha nem hullott semmi csak úgy az ölembe. Nem voltak bennfentes kapcsolataim vagy protekcióm sem a kormányzatnál (haha), sem az egészségügyben vagy az álláspiacon, és hírességek sincsenek az ismerőseim között (ha nem számítjuk, hogy a Big Brother első szériájának egyik szereplője elvileg valami másodunokatestvérem, de bevallom, ebbe az irányba nem tettem lépéseket). Soha nem az én nevemet húzták ki a nyereményjátékokon, és még azokban a társasjátékokban is, ahol van szerencsefaktor, általában veszíteni szoktam (szóval hívjatok bizalommal pókerezni).

Ezt adjátok össze azzal, hogy a jövő héten két napot a windsori kastélyban fogok vendégeskedni :) Az egész úgy kezdődött, hogy meséltem ugye, hogy a Pireneusokban elég sokat bandáztam jó fej angolokkal. Az egyikük egy Katie nevű lány, akivel felmerült, hogy valamikor meglátogatnám Londonban. Ezt meg is beszéltük idén január végére. A tervünkről meséltem Darrylnak, egy másik GR10-es túratársnak, akivel a túra óta szintén tartottuk a kapcsolatot és nagyon jóban lettünk. Egyszer csak bedobta, hogy lenne-e kedvünk Katie-vel pár napot a windsori kastélyban tölteni. Erre nyilván dobtam egy hátast, de aztán összeállt a kép. Az egyik fia jelenleg Windsorban dolgozik, és az alkalmazottak lefoglalhatják a kastély vendéglakását az oda látogató barátaik, családtagjaik számára. Még így is döbbenetes volt az egész, eleve hogy ilyen bizalmat szavazott nekem ennyi ismeretség után, aztán a fotókat látva végképp ledobtam a láncot :) A lakás csodaszép, amolyan "kastélyszerű" berendezésű, és ha ez még nem lenne elég, meghívottként lehetőségünk lesz bizonyos helyeket látogatási időn kívül, azaz turistamentes állapotban megnézni. Eltartott egy pár napig, amíg ezt az egészet feldolgoztam. Mert ez most tényleg olyasvalami, ami csak úgy az ölembe hullott. Nem vagyok én ehhez szokva :D

A program tehát úgy fog kinézni, hogy jövő csütörtök este repülök Londonba. Ott Katie-vel találkozunk, vacsorázunk és színházba megyünk, másnap fél napot városnézünk, aztán délután vonatra szállunk Windsor felé. Itt Darryl és a fia jóvoltából már egy remekbe szabott programterv vár ránk, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni az időt. Nagyon várjuk már :) Még a végére egy slusszpoén (ezen már csak röhögök, hogy milyen az én formám), közben jövő hét elejére bejött egy háromnapos munkahelyi képzés Franciaországban. Ez is amúgy jó lesz, attól eltekintve, hogy magamhoz képest kicsit sokat kell majd szocializálódnom, de valahogy csak megoldom :) Onnan szerda este hazaesem, másnap egy napot dolgozom, este pedig irány London. Ezért most a héten iszonyatosan hajtottam, hogy a tengernyi melómat befejezzem, szóval teljesen kész vagyok, na de majd a jövő héten kipihenem (nem). Utána jövök vissza és mesélek mindenről!