műtét-ápdét

Na, ez az, amire végképp nem számítottam...

Ma voltam a fülműtét utáni utolsó kontrollon. Nem jó érzésekkel mentem, mert nagyjából egy hete érzek egy folyamatos nyomást mindkét fülemben, mintha víz lenne benne (vagy mint ami a repülőn szokott lenni leszállásnál), és általában ki sem tudom pattintani, szóval elég bosszantó. Fel is voltam készülve rá, hogy valami gázos dolgot fognak találni. Most újból csináltak hallásvizsgálatot is, ahol is 20 decibeles javulást produkáltam :)) A szöveges résznél pedig most sikerült meghallanom és visszaismételnem pár szót (ez előtte kábé a nullával volt egyenlő). Mindezt úgy, hogy a doki ugye a műtétkor az arcideg közelsége miatt semmit nem tudott érdemben csinálni. Amikor bementem hozzá megbeszélni az eredményt, elmondta, hogy annyit azért csinált, hogy óvatosan megmozgatta az első csontot, amihez biztonságosan hozzáfért, hátha ezzel kicsit szabaddá tudja tenni az utat (mármint a hangtovábbítás útját) odabent. Ez a hallásjavulás most arra enged következtetni, hogy valami mégiscsak történt. (A lenti képen a bal oldali diagramon látjátok az eredményt, a kis szürke háromszögekből álló vonal a műtét előtti állapot, a körökből álló piros pedig a mostani, és a kettő közötti besatírozott rész a javulás. A jobb oldallal, azaz a jó fülemmel összehasonlítva látszik, hogy tényleg nem elhanyagolható a változás, bár azért még mindig a közelében sincs a másiknak.)

Ez pedig azt jelenti, hogy (a doki szerint) ha ez a helyzet így marad, tehát a csont nem rendeződik vissza a korábbi állapotába, akkor később esetleg fontolóra lehet venni egy újabb kísérletet. Erre a fejleményre szerintem ő sem számított, mert bár nem egy különösebben barátságos emberről beszélünk, most nem tudtam nem észrevenni a lelkesedést az arcán :) Mondjuk mondta azért, hogy az arcideggel kapcsolatban még így is lenne némi kockázat, amit további óvintézkedésekkel lehetne enyhíteni. De szerinte érdemes lehet megpróbálni valamikor a későbbiekben. Abban maradtunk, hogy addig is kipróbálom a hallókészüléket, hátha annyira beleszeretek, hogy maradok annál (bár már most leszögezem, hogy ebből szerelem csak akkor lehet részemről, ha tényleg teljesen láthatatlan a cucc :)).

Hat hónap múlva megyek vissza, akkor újra megcsinálják ezeket a vizsgálatokat, és ha a helyzet továbbra is kedvező, akkor kezdhetek újra dilemmázni meg szorongani, hogy merjem vagy ne merjem. Most ezt a kérdést egyelőre félreteszem, abban bízva, hogy fél év múlva már lesz annyira egyértelmű a helyzet (akár jó, akár rossz), hogy tudok hozni egy felelős döntést.

A jó hír viszont, hogy most minden korlátozást feloldottak, szóval lehet újra vadulni, mehet a futás, tánc, súlyemelés, szauna, meg bármi, ami a csövön kifér 😀