egy újabb mérföldkő

Ünnepélyesen jelentem, hogy a tegnapi nappal befejeztem túrám harmadik, ariège-i szakaszát. Ennek alkalmából ma megtartom valószínűleg utolsó pihenőnapomat egy közeli, nagyobb faluban, ahol kicsit visszatérhetek a civilizációba, és a sok esőzés után rendbe hozhatom bűzlő nyirkos ruhatáramat is. Ráadásul az utóbbi napok fizikailag is elég megterhelőek voltak: a szikláknak ugyan örültem, mert ott érzem magam a leginkább elememben, de a durva terepeken való mászás azért jobban megviseli az ember ízületeit, szóval most hasznos lesz egy kicsit regenerálódni az utolsó nagy nekirugaszkodás (a hátralevő mintegy 200 kilométer) előtt. 

Az utóbbi napokban nagyjából folytatódott az eddigi esős időjárás, de azért tudtam a tervek szerint haladni. A legutóbbi, cabane-ban töltött éjszakám elég emlékezetes volt, egyrészt azért, mert most tökegyedül voltam (hacsak az egeret nem számítjuk társaságnak :)), és rettentően fáztam, mert ez a kis házikó egy szűk völgy legalján volt. Másrészt ez volt az egyik a néhány speciális cabane közül, ahol becsületkasszás "bolt" üzemel (itt éppen egy katonai ládában) mindenféle élelemmel, amikből tetszés szerint lehet venni, aztán az ember a megfelelő módon rendezheti a fogyasztását: a kifüggesztett (igen kedvező) árlista alapján vagy bedobja a pénzt az ott lévő pénzesládikába, vagy esetleg online fizet, ha úgy kérik. Ez nagyon jópofa dolog, csak itt Ariège-ben van, az ellátási nehézségek áthidalására. A készlet pótlásáról helyi pásztorok, vagy éppen a GR10-egyesület gondoskodik. Itt mutatok is néhány példát (egyébként nemcsak cabane-okban találni ilyet, hanem például a menedékházak mindenki előtt nyitva álló helyiségeiben is).

 

 

Előző nap pedig találkoztam egy irtó jó fej angol társasággal, akikkel végül szinte egész nap együtt mentünk, így a nap a zord idő ellenére is remek hangulatban telt. Másnap újra összefutottunk, mert ugyanabban a turistaházban aludtunk meg. Innen én tegnap reggel távoztam, tőlük pedig búcsút vettem, mert az ő útjuk itt véget ért. Most tudatosult amúgy bennem, hogy ennek az egész GR10-történetnek azért van egy árnyoldala is: az, hogy folyamatosan búcsúzni kell. Emberek jönnek-mennek, kapcsolódsz velük, egy ideig együtt gyalogoltok, és lehet, hogy szívesen megismernéd őket jobban is, és töltenél még velük időt, de nem lehet, mert egy ponton valakinek mennie kell. Itt a helyzetemnél fogva többnyire én vagyok az, aki "marad", mert mások általában rövidebb szakaszra jönnek. Szóval ez az egész teljesen rendben van, csak éppen kicsit szomorkás minden ilyen elválás.

A legutolsó napon pedig Ariège mintha kárpótolni akart volna az eddigi megpróbáltatásokért: egy soha véget nem érő, esőben mászós, anyázós kaptató végén kisütött a nap, és a gerincről talán a GR10 eddigi leggyönyörűbb panorámája tárult elém. Másnap pedig ugyan először kegyetlen szélben, de aztán újra meleg nyárban, napsütésben jöttem le a hegyről. Ilyenkor az ember elfelejti minden kínját-baját, és csak örül az életnek :) Holnap meg belecsapok az utolsó, kelet-pireneusi szakaszba. Az időjárás ugyan itt sem ígérkezik tökéletesnek, de azért bízom benne, hogy a mediterrán éghajlatnak köszönhetően nem lesz annyira vészes.

A posztokkal pedig kicsit belehúzok majd, mert néhány általános témát még mindenképp meg akartam írni, aztán lassan lejár itt az időm :)